Menü Keresés

XIV. Éjszakai zarándoklat Brenner János emlékére

2023.12.16.
Szentgotthárd és környéke
8 km

A zarándoklat története

1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen harminckét késszúrással megölték Brenner János rábakethelyi atyát.

Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember – egy korábbi ministráns – zörgetett be a plébániára, azzal a kéréssel, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Az atya átment a templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza mellett kapták el. És ott, nyakában az oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték.

Berenner János

Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után, 1950-ben jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Kovács Sándor püspök szentelte pappá 1955. június 19-én a szombathelyi székesegyházban. A város Szent Norbert-templomában mutatta be újmiséjét.

Rábakethelyen, Szentgotthárd második kerületében lett káplán. János atya minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Azonban ezeket a kommunista hatalom rossz szemmel nézte, főleg azt, hogy a fiatalokkal is foglalkozott.

Mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Csak mozaikdarabokból – a gyanúsítottak, elítéltek vallomásából, valamint néhány szemtanú visszaemlékezéséből és a nyomokból – lehet következtetni az eseményekre.

forrás: Új Ember


Brenner János vértanú halálának emléket állítva 2010-ben szerveztük meg az első éjszakai zarándoklatunkat, mely eseményen az atya meggyilkolása előtti utolsó útját járjuk végig az erdőben vezető úton, Advent 3. vasárnapjára virradó éjszakáján, Zsida irányába.



Berenner János

Tudnivalók

  • A zarándoklat időpontja: 2023. december 16. (szombat)
  • A zarándoklat idén három szakaszból tevődik össze:
    • I. szakasz: Gyalogos zarándoklat Szentgotthárd Nagyboldogasszony templomától (Szentgotthárd, Széll K. tér 9.) Brenner János utolsó szentmiséjének helyszínére, Szentgotthárd Máriaújfalu városrész kápolnájához.
      Indulás: 17 órakor. Távolság: 4 km. 18 órakor litánia a Máriaújfaluban a Szent Péter és Pál kápolnában (Szentgotthárd, Máriaújfalui út).
    • II. szakasz: Gyalogos zarándoklat Szentgotthárd – Máriaújfaluból Szentgotthárd – Rábakethely Templomába (Szentgotthárd, Dr. Kozma F. utca 9.).
      Indulás: 18:15-kor. Távolság: 3 km. Út közben rózsafüzért imádkozunk. 19:00-kor főpapi szentmise a rábakethelyi templomban.
    • III. szakasz: Éjszakai gyalogos zarándoklat Boldog Brenner János utolsó útján kialakított keresztúton a Brenner kápolnához (Zsida, Jó Pásztor kápolna).
      Indulás: 20:00-kor. Útközben Keresztutat imádkozunk. Táv: kb. 1 km. A keresztút után ima a Brenner Kápolnánál.
      (Záró szakasz:) zarándokmenet Szentgotthárd Zsida városrészébe a Boldog Brenner János emlékére a meggyilkolás helyszínén felállított emlékkereszthez. Az emlékkeresztnél: áhítat.
      Távolság: kb. 500 méter.
  • A zarándoklat bármely szakaszához bárhol lehet csatlakozni.
  • A zarándoklat a Szentgotthárdi Nagyboldogasszony templomban püspöki szentmisével kezdődik 18:00 órakor.
  • A szentmise után a Barokk templom elől kb. 19:00 órakor indul a zarándoklat Rábakethelyre (az út kb. 1,5 km ). (Szentgotthárd, Széll K. tér 9.)
  • A Rábakethelyi templomba annak felújítása miatt idén nem lehet bemenni. 19:45-kor a rábakethelyi temetőben – ami a templomot veszi körül (Dr. Kozma F. utca 9.) – a templom északi oldalánál Brenner János emlékére felállított és most nagyon szépen felújított Piéta – szobor megáldására kerül sor.
  • 20:00-kor a rábakethelyi templomtól indul a hagyományos zarándoklat. Az út érinti a Brenner János tiszteletére emelt Brenner Kápolnát (Jó Pásztor kápolna).
  • Zsidán a gyilkosság helyszíne közelében felállított Brenner János emlékkeresztnél záró imával ér véget a zarándoklat. A távolság kb. 2 km.
  • Zsida városrész lakossága szerény agapéval várja a zarándokokat.
  • Javasoljuk minden résztvevőnek, hogy zseblámpát hozzon magával és az időjárási körülményeknek megfelelő ruházatot viseljen!
  • Azok számára akik a Barokk templomtól jönnek velünk a visszajutás Szentgotthárd központjába a templomhoz, az otthagyott autókhoz esetleg buszokhoz az emlékkereszttől kb. 25-30 perces gyaloglást igényel. A zarándoklatot követően a visszatérés a kiindulási ponthoz egyénileg történik.
  • Az eseményt az időjárási körülményektől függetlenül megtartjuk!
  • Az eseményen való részvétel ingyenes, előzetes jelentkezés nem szükséges!
  • A zarándoklaton MINDENKI SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE VESZ RÉSZT, a szervezők ilyen szempontból felelősséget nem tudnak vállalni a résztvevőkért.



Kattintson az útvonal nagyobb térképen való megjelenítéséhez!