A hagyományokhoz híven, idén is megrendezésre kerül a Maria Bild-i gyalogos zarándoklatunk, immáron tizenegyedik alkalommal.
Első zarándoklatunkat 2006-ban szerveztük a 22 kilométer hosszúságú zarándokútra, Szentgotthárdtól az országhatár másik felén, a dombokon túl fekvő településig, Maria Bildig.
Maria Bild nevezetessége, hogy itt található a Könnyező Máriapócsi Szűzanyag csodatevő kegyképének másolata, melyet a legenda szerint 1739-ben Hauer Gellért perjel hozott magával és egy, a falu közelében álló tölgyfára erősítette. A kegyképnél imameghallgatások történtek, és csodálatos módon, akárhányszor bevitték a képet a faluba, az mindig visszatért eredeti helyére. Így aztán a falubeliek ezen a helyen kezdtek templom építésébe, s a kegyképet a főoltárra helyezték.
Zarándoklatunk június 24-én reggel, 7:00-kor indul a zsidai Jó Pásztor kápolnától, de a menethez csatlakozni lehet 7:30-kor a szentgotthárdi Nagyboldogasszony (Barokk) templomnál is.
Maria Bilden a szentmise 11 órakor kezdődik, melyet követően indulunk vissza Szentgotthárdra.
További információk: http://www.kemesze.org/zarandoklatok/maria-bild-i-gyalogos-zarandoklat/