Menü Keresés

V. Éjszakai zarándoklat Brenner János emlékére

2014.12.14. | Címkék: , , ,

Megköszönjük a 2014. december 13-án rendezett V. Éjszakai zarándoklatunkon megjelent zarándokoknak a részvételt. Soha ilyen létszámban még nem kezdődött éjszakai zarándoklat – annak ellenére, hogy az időjárási körülmények most is nehéz utat ígértek – elsősorban a hét folyamán leesett jelentős mennyiségű eső és a nyomában keletkezett sár miatt. Nemcsak Szentgotthárdról és környékéről, de Körmendről és környékéről is nagy számban érkeztek a résztvevők. Az egyesek szerint kb. 80, mások szerint közel 100 fő zarándok ezúttal papi vezetés és közreműködés nélkül tette meg az éjszakai utat erdőkön, réteken keresztül Zsida városrészig. A Keresztút állomásain Pátz Gábor Zarándoktársunk szájából hallottuk az elgondolkodtató szavakat. Most első alkalommal a délután folyamán az útra lerakott égő mécsesek fénye jelezte azt az utat amit 1957. Ádventjének 3. szombat estéjén a meggyilkolása előtti percekben Brenner János rábakethelyi tisztelendő úr is megtett és amelyik úton most, 57 évvel később mi is jártunk. A keresztút minden állomáshelyén az égő mécsest egy – egy zartándoktársunk felvette és magával vitte a Zsida városrészen álló Emlékkeresztig ami ahhoz a helyhez áll közel, ahol a 32 késszúrással megszúrt Brenner János holttestét végül 1957. Ádvent 3. vasárnap reggelén megtalálták.
A felemelő, szép zarándoklatunk ennél a keresztnél a mécsesek és gyertyák elhelyezésével ért véget. Az addigra átfagyott zarándokokat Zsida Városrész klubhelyiségben Zsida Városrész képviselői, civil szervezete és lakói forralt borral, forró teával, süteménnyel várták és fogadták. Köszönet Nekik érte! Említésre méltó még, hogy a keresztutat jelző mécseseket Vörös László Zaránodktársunk készítette el és ajánlotta fel.

 

Egyesületünk 2014. évi zarándoklatai ezzel az eseménnyel értek véget.
A Jó Isten áldjon meg minden Zarándokot!
2015-ben is találkozunk, zarándokútjaink előkészítését már megkezdtük.